SMART Response CE
A SMART Response CE egy interaktív, diákok számára fejlesztett szoftver, ami lehetővé teszi a válaszok értékelését távirányítók használata nélkül.
A SMART Response CE egy interaktív, diákok számára fejlesztett szoftver, ami lehetővé teszi a válaszok értékelését távirányítók használata nélkül.
CALGARY, Alberta — 2009. június — A SMART Technologies bejelentette, hogy a Svájcban található Zürichi Nemzetközi Iskola (Zurich International School, ZIS) lesz a SMART első nemzetközi „mintaiskolája.” A Zürich külvárosában elhelyezkedő ZIS a többi SMART bemutató-iskolához hasonlóan demonstrálja a SMART oktatástechnikai termékek használatának előnyeit.
CALGARY, Alberta, 2008. december - A SMART Technologies a közelmúltban bejelentette a harmadik generációs SMART Board 600i3 rendszereinek érkezését. Az új sorozat a hagyományos 4:3-as képarány mellett „szélesvásznú” 16:10-es képarányú vetítővel kerül majd forgalomba.
A SMART ügyvezető elnöke és alapítója, David Martin huszonkét évvel ezelőtt fogalmazta meg a SMART Board interaktív tábla koncepcióját, majd 1991-ben mutatták be a SMART interaktív táblák első generációját.
Újabb mérföldkő a SMART vezető termékének életében. A SMART Technologies bejelentette, hogy legördült a gyártósorokról az egymilliomodik SMART Board™ interaktív tábla. A SMART az első interaktív táblákat gyártó cég, amelynek sikerült elérni ezt a jelentős mérföldkövet.
A SMART Notebook 10. a nemzetközi Worlddidac független oktatási szervezet 2008-as díját nyerte el